A pedagógusképzés 50. évfordulója és a magyar tudomány napja alkalmából rendezett emlékkonferenciát a Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar. Ennek kapcsán a pedagógusképzés 50 éves múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük Szentirmai Lászlót, a CTFK dékánhelyettesét.
- A konferenciára meghívtuk mindazokat, akik valaha az intézményben és a gyakorlóiskolában tanítottak, és az egykori diákokat is. Ezen kívül részt vett az eseményen a lengyel testvérintézményünk (krosnow-i egyetem) rektora, és néhány hasonló profilú főiskolai kar képviselője. Sárospatakon a pedagógusképzés jelenleg két szakon, óvodapedagógus és tanító szakokon folyik. Nappali képzésben, tanító szakon 162, óvodapedagógus szakon 102, levelező képzésben, tanító szakon 60, óvodapedagógus szakon 69 hallgatója van összesen a karnak.
- Sárospatakon jóval régebbi hagyományai vannak a pedagógusképzésnek, mégis 50 évet ünnepelnek.
- Ez az ötven esztendő már a felsőfokú képzés időszaka. Ezt megelőzően a tanítókat az általános iskoláik elvégzése után képezték, középfokú keretek között, amely érettségit, (kántor)tanítói diplomát adott. 1959 után már csak érettségizettek jelentkezhettek a képzésekre.
- Miben tér el leginkább a múlttól a jelen?
- A képzés az elmúlt 50 évhez képest lerövidült, először három esztendősre, aztán 1995-ben négyévessé tágították. A gyakorlati képzés arányaiban visszaszorult az elméleti képzéssel szemben, és 20 százalék körül állt meg. A képzés - mint gépezet - nem engedi meg az embertől emberig szövött finomművű kapcsolatokat, amiről a majdani pedagógusjelöltnek személyes tapasztalatának kellene lennie. Régen ez nem volt kérdéses, hisz ez volt a korábbi képzés erőssége. Ma itt mutatható ki a legnagyobb hiányosság.
- Hogyan látja: ma, amikor a pedagóguspálya nem igazán népszerű, mi vonzhatja ide a hallgatókat?
- Akik a tanításra adják a fejüket, újratanulják a reáliákat, a humán tárgyakat, a művészeteket, valamint a pszichológiát, a pedagógiát és a filozófiát is. És amellett, hogy a ma pedagógusnak készülők helyzete labilis, azokat, akik szeretik a gyerekeket, ez hajtja a főiskolára.