2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

"A mi sikerünkből a hallgatók is profitálnak"


Magyar agrárjogászok közül még senki sem kapta meg a XXI. században azon rangos nemzetközi kitüntetések egyikét sem, amelyekkel dr. Prugberger Tamás professor emeritus és Szilágyi János Ede egyetemi tanársegéd munkáját ismerte el idén szeptemberben a CEDR.




A CEDR az Európai Agrárjogi Bizottság francia rövidítése. Ez egy olyan szervezet, mely szoros tanácsadói kapcsolatban van az Európa Tanáccsal és az Európai Unió szerveivel. Sok európai országban van tagszervezete. És mint megtudtuk, a Miskolci Egyetemhez is több szálon köthető.
- A magyar szervezet, amelynek titkára vagyok, 2005-től működik - mondta Szilágyi János Ede. - Prugberger Tamás pedig már a magyar megalakulást megelőzően is tagja volt a nemzetközi szervezetnek, a hazai létrehozásában pedig aktív szerepet vállalt.
A bizottság kétévente oszt ki díjakat a CEDR kongresszusán. A Miskolci Egyetem oktatói úgy érkeztek az idén Cambridge-be, hogy tudták, egy rangos elismeréssel térhetnek haza. Azután kettő lett belőle.

- Prugberger professzor elismeréséről hónapokkal korábban, az elnökségi ülésen döntöttek, így azt tudtuk, hogy őt a CEDR Medal bronz fokozatával díjazták - mesélte Szilágyi János Ede. - Az azonban, hogy ki kapja a CEDR Prise-t, csak a kongresszuson derül ki, erről előző éjjel egy külön szakmai zsűri dönt. Így kellemes meglepetés ért bennünket.
A CEDR Medalt azok kapják, akik jelentős szerepet töltenek be a jogágban, a CEDR Prise-t pedig azok között osztják ki, akik az unió valamely hivatalos nyelvén agrárjogi témában könyvet írnak. Magyar agrárjogászok közül még senki sem kapta meg ezen díjak egyikét sem a XXI. században, de Kelet-Európában is csak kevesen kaptak CEDR Medalt.

- Alapvetően nem a díjak miatt teszem, amit teszek. Bár a szakma elismerése jól­esik, én csak végzem a dolgom - mondta erre Prugberger professzor. Szilágyi János Ede pedig az egyéni díjak közösségi gyökerét és hatását hangsúlyozta.

- Ez a díj kutatócsoportunk érdeme, és annak eredménye, hogy a magyar agrárjogkutatás Európa élvonalába tartozik - mondta. - Ezek az elismerések egyébként nemcsak nekünk fontosak, hanem az egyetem jövője szempontjából is. Megkeresnek minket külföldi egyetemek, hogy új Erasmus kapcsolatokat építsünk, így a mi sikerünkből a hallgatók is profitálnak.