2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Aranyérem az alapító dékánnak


Honoris Causa Pro Scientia Aranyéremmel ismerte el prof. Dr. Kabdebó Lóránt, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának alapító dékánja, professor emeritus kiemelkedő szakmai és TDK-szervező, iskolateremtő tevékenységét az Országos Tudományos Diákköri Tanács.




Amikor a díjról kérdeztük, prof. Dr. Kabdebó Lóránt prof. Dr. Dobróka Mihály tudományos és nemzetközi rektorhelyettes gratulációjából idézett: "én személyesen a professzori munka legszebb elismerésének tartom".

- Oktatói pályámon mindig fontosnak tartottam diákjaimnak a nagy tudományos versengésre való felkészítését - nyilatkozta Kabdebó professzor. - Dékánként és tanszékvezetőként mindig kiemelten figyeltem azokra a kollegáimra, akiknek tanítványai eredményesen szerepeltek a kétévente megrendezett konferenciákon.
A professzor, aki három cikluson át volt az országos humán szekció elnöke, és ma tiszteletbeli elnökeként továbbra is részt vesz a munkában, hangsúlyozta:

- A tudományos munka hazai és nemzetközi kontrollját a különböző konferenciák jelentik. Az OTDK-versenyek hallgatóinkat leendő tudományos életükre készítik elő, ezért tartom a részvételt a tudományos munka legfontosabb részének.
A kitüntetést november 10-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencia befejezése alkalmából rendezett ünnepi ülésen adják át.
L. L.