2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Új jelnyelvi szakirányok az egyetemen


Több, országosan is új és egyedülálló képzés indításáról írtak alá együttműködési szerződést a Miskolci Egyetem és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) képviselői szeptember 25-én.




Ezzel a lépéssel egyetemünk a jelnyelvi törvényt megelőzve vezette be egyetemi keretek között a jelnyelv oktatását, mely eddig az ország egyetlen felsőfokú intézményében sem volt jelen.
- Fontos kiemelni, hogy ilyen képzések indítására az igény már korábban is megvolt, ezek megvalósulása egy új szemléletet tükröz az oktatásban - nyilatkozta lapunknak dr. Simigné dr. Fenyő Sarolta, a Modern Filológiai Intézet igazgatója.

Az új képzési formák közül a Jelnyelvi mentorképzés már szeptembertől beindult. A szakirányú továbbképzés keretében a hallgatók elsajátíthatják a jelnyelvet, megismerkedhetnek a siketkultúrával és a bilingvális oktatással is, tehát lesznek jeltolmács közreműködésével tartott órák.

A képzés további lépcsőfokát jelenti majd a későbbiekben a Jelnyelvi lingvisztika és didaktika szakirány beindítása. Erre a képzésre diplomás siketek jelentkezhetnek. Itt olyan tárgyakat tanulhatnak, amelyeket a siketek előzetes igényei szerint helyeztek el a képzésben. A szakirányt elvégző hallgatók jelnyelvi pedagógus és jelnyelvi oktató képesítést szerezhetnek.