A Miskolci Egyetem tőszomszédságában áll az új városi sportuszoda, amit október 5-én adtak át a nagyközönségnek. A különleges létesítmény ünnepélyes megnyitóján a meghívott, példaképnek tekintett sportolók mellett a város apraja-nagyja is részt vett.
Az uszoda felépítéséhez 1,5 milliárd forintot az állam, 710 millió forintot az önkormányzat biztosított. Nevét a magyar férfi vízilabda-válogatott edzőjéről kapta - a Kemény Dénes Miskolc Városi Sportuszoda avatóünnepségén a névadó mellett a válogatott tagjai és Czene Attila úszó is megjelent. A rendhagyó megnyitón Káli Sándor polgármester mondott elsőként beszédet, melyben a közösség fontosságát, a csapatmunka jelentőségét emelte ki, és reményét fejezte ki, hogy ezekben a medencékben is úszik majd néhány a jövő nagy sportolói közül. Czene Attila elültette az uszoda előtti területen az első fát, a történelmi egyházak képviselői megáldották az építményt, dr. Kemény Dénes pedig szó szerint itt hagyta kézjegyét - a tenyérlenyomatot és a válogatott tagjainak aláírását az uszoda belső terében helyezték el.
Ezt követően átvágták a szalagot és Debreceni VSI serdülő játékosai, illetve a válogatott tagjai máris csobbantak a feszített víztükrű medencében. A felnőtt-gyermek bemutató mérkőzés igazán barátságosra sikeredett, s a második félidő végére a csapatok teljes létszámmal a vízben harcoltak a gólokért. A mérkőzés eredménye papírformaszerűen alakult és 8-6-os eredménnyel, győztesen távozott a medencéből a magyar válogatott csapat.