Úgy tartják, a könyveknek, a bennük felhalmozott tudásnak, tudományos eszmefuttatásnak, de még csak a fikciónak is, hatalma van. Én mégis túl naivan álltam hozzá Paulo Coelho könyvéhez, A portobellói boszorkányhoz, pedig tényleg nem túlzás a hátlapon lévő rövid bemutató: alaposan megváltoztatja gondolkodásunkat szerelemről, ragaszkodásról, családról és gyökereinkről.
Van merszünk megismerni önmagunkat? Ki merjük magunkat szolgáltatni a világnak, vállalva a kockázatot, hogy nem fogadnak be, és csak kettétör bennünket a tömeg? A többség válasza valószínűleg "nem" lenne. A könyv főhőse, Sherine (saját nevén Athena) valószínűleg mindkettőre igennel felelne.
Élettörténetében meghatározó a jelen, a múlt és a jövő: kezdetben vakon a jelennek él, majd gyökereit felfedezve rádöbben, különleges képességeivel hogyan teheti szebbé mások jövőjét. A cselekmény hamar egy modern boszorkányüldözéssé válik, s a szentből hamar lesz mártír: a világ nem képes befogadni az újat, azt, amit a megvilágosodott Athena képvisel.
Az okkult és misztikus elemek ellenére az egész alkotás életszagú. Félelmetesen jól szemlélteti a kultúrák sokszínűségét nyugati és keleti elemekkel, illetve az emberek univerzális mohóságát és gyarlóságát. Rengeteg kérdést nyitva hagy a szerző, melyek nem is a történetet magát, sokkal inkább bennünket érintenek. Ki tudja, vannak-e rejtett képességeink? Egy biztos: olvasás után mindennapi cselekedeteinket is máshogy fogjuk értékelni - már mások mosolyra fakasztását is.