Prof. Dr. Prugberger Tamás professor emeritus és dr. Szilágyi János Ede egyetemi tanársegéd nemzetközileg is rangos kitüntetést kapott az Európai Agrárjogi Bizottság (CEDR) idei cambridge-i kongresszusán.
A CEDR 1957-es megalakulása óta foglalkozik az agrárjoggal kapcsolatos kérdésekkel, ebben húsz ország hatezer jogásza segíti munkáját. A bizottság minden évben kitünteti azokat a tagokat, akik sokat tettek az agrárjog fejlesztése érdekében. Idén prof. Dr. Prugberger Tamást a szervezet bronz fokozatú díjjal jutalmazta, így ismerte el a közel három évtizedet felölelő munkásságát. A professzor már a rendszerváltás előtt is felemelte hangját az agrárpolitika ellentmondásai ellen. Később, az 1990-es években, az új típusú, nyugati mintából kialakított agrárjog megalkotásában is részt vett. Egyetemünk másik díjazottja dr. Szilágyi János Ede, akinek a borjog és az eredetvédelem kapcsolatáról szóló monográfiáját nagydíjjal jutalmazták.
A háromnapos kongresszus során átadott kitüntetések a díjazottaknak és egyetemüknek is nemzetközi elismerést jelentenek, így új Erasmus-kapcsolatokat is eredményezhetnek.
Xandra.