2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Hírmondó





A Deszkatemplomban tartott ökumenikus istentisztelettel nyitotta meg a tanévet az egyetemi lelkészség szeptember 15-én. Az istentisztelet után a templom melletti gyülekezeti teremben vendégül látták a megjelenteket. Az új szemeszter kezdete új próbatételeket és lehetőségeket jelent mindenkinek. Számot vetni az eddigiekkel és felkészülni az előttünk álló feladatokra - ezekben kívánnak segítséget nyújtani továbbra is.

Szépkorúak Akadémiája néven egyéves képzés indult szeptember 18-án a Miskolci Egyetem és a Minőies Alapítvány szervezésében.  "Diák" lehet mindenki, aki betöltötte 50. életévét és legalább érettségivel rendelkezik. Az előadásokat az egyetem hét kara és a Zeneművészeti Intézet tartja az egyetem központi épületében. A beiratkozott 102 hallgató az oktatás végeztével részvételi tanúsítványt kap.

Együttműködés körvonalazódik a miskolci amerikaifutball-klub és az egyetem szakmai vezetése között, aminek végén elképzelhető, hogy edzéseit, de akár mérkőzéseit is az egyetemi pályán játssza majd a Miskolc Steelers. Felmerült az egyesület betagozódásának lehetősége is a MEAFC-ba. Az biztos, hogy az amerikaifocisok nagyszabású toborzásra készülnek az őszi szezonban az iskola falain belül, számítva a külföldi (amerikai, nyugat-európai) hallgatókra is.