2012. február 08., szerda - Aranka napja van.

Selmeci Diáknapok miskolci szervezésben


Idén 19. alkalommal rendezik meg a Selmeci Diáknapokat a hagyományok ápolása és a "selmeci szellem" megőrzése érdekében az egykori alma mater hazai jogutód intézményei. A hagyományőrzők április 23-26. között miskolci szervezésben Felsőtárkányban találkoznak.




A hazai jogutód intézmények hallgatói 1991-ben alapították meg a diáknapokat, amit az alapító okirat értelmében minden évben más helyszínen rendeznek meg.

- Ebben az évben lesz a negyedik alkalom, hogy sor kerül a miskolci szervezőkre, akiket a bányász, gépész, kohász diákok, vagyis a műszaki karok diáktársaságainak tagjai és azok vezetői alkotnak - mondta el érdeklődésünkre Bibó Ferenc, a miskolci szervezőbizottság elnöke. - A többi kar hallgatói az átlagos 200 fős létszámba nem férnének bele, de vendégként számos alkalommal látogattak el például bölcsészhallgatók is a diáknapokra.
A rendezvény célja a selmeci akadémián kialakult diákhagyományok megismertetése, ápolása, valamint hagyomány-, intézménytörténeti és szakmai tárgyú viták, beszélgetések, baráti összejövetelek megszervezése. A programok között szerepel egy vitafórum, ahol az intézmények valétaelnökei, illetve vendégei lesznek jelen, majd egy bál, ahol kötetlen táncos-beszélgetős est részesei lehetnek a hallgatók. A bált követő napon lesz a hagyományos, minden évben megtartott Cantus-verseny, a legrangosabb esemény pedig a szakestély, mely - selmeci hagyományokról lévén szó - nem is maradhatna ki a hosszú hétvégéből.

A találkozó lehetőséget nyújt, hogy a selmeci ifjúság szellemiségét magukénak valló egyetemisták és főiskolások megismerjék egymás munkáját, ezen kívül pedig eltölthessenek egy vidám és egyben tartalmas hétvégét egymás társaságában.

A szervező jogutódok:
- Miskolci Egyetem
- Nyugat-magyarországi Egyetem (Sopron)
- Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar (Székesfehérvár)
- Dunaújvárosi Főiskola