A környezetvédelemért az egyetemen is sokat tehetünk, csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e a lehetőségeket. Az egyetemi környezetvédelemről Szántó Emesét, a Biztonságszervezési Csoport környezetvédelmi főelőadóját kérdeztük.
A campusban a környezetvédelem igen széleskörű, sőt, előreláthatólag hamarosan újabb lehetőségekkel gazdagodik. A tudatos hulladékgazdálkodásnak köszönhetően évente több tonna hulladékot gyűjtenek össze, tárolnak és adnak át ártalmatlanításra. A szelektív hulladékgyűjtés eredményeként a 2007-es 5000 m3 kommunális szemét mennyisége 2008-ban 4000 m3 -re csökkent.
Mindannyian ismerjük és használjuk a szárazelem és akkumulátor, valamint a papír szelektív gyűjtésére alkalmas tárolókat. A környezettudatos kollégisták tavaly óta már a fáradt étolajat sem öntik ki, hanem külön gyűjtik, hogy az újrahasznosítás során biodízel lehessen belőle. Sőt, a PETpalackot és alumínium dobozt sem kell már kidobniuk, hiszen a PET-prés segítségével ezt is újrahasznosíthatják. Hamarosan az egyetem több pontján is találkozhatunk ezekkel az eszközökkel, különösen a büfékben és más frekventált helyeken. Addig is szelektíven gyűjthetjük a fémhulladékot a C/1-es épületnél található konténer segítségével. Az újratölthető festékkazettákat, tonereket, patronokat is célszerű külön gyűjteni. A megfelelő engedélyek elnyerése után az erre a célra kialakított faládák révén hamarosan ezt is megtehetjük. A zöld hulladék komposztálása még szintén megoldásra váró feladat.
Addig is, van mit tanulnunk. Az egyetem hét pontján szereltek fel szelektív kültéri konténert, de ezek sokszor nem töltik be funkciójukat. A szervezeti egységek ugyanis hiába gyűjtik szétválogatva a szemetet, ezek nem kerülnek a megfelelő konténerekbe. Az ilyen és ehhez hasonló problémák a megfelelő tájékoztatás révén orvosolhatók. Első lépésként hamarosan elkészül a Környezetvédelmi Szabályzat, amely a hulladékgazdálkodás, a levegőtisztaság-védelem, víz- és talajvédelem, a zaj- és rezgésvédelem, a veszélyes anyagokkal való munkavégzés területein szükséges teendőket írja elő. A tervek szerint minden szervezeti egység választ majd környezetvédelmi felelőst, aki érvényre juttatja a szabályzatban foglaltakat.
A környezet védelméért természetesen másképp is tehetünk, például nem folyatjuk a vízcsapot fölöslegesen, vagy autó helyett kerékpárral járunk egyetemre. A campus több pontján találunk biciklitárolókat, ahol biztonságban tudhatjuk kétkerekűnket. Sajnos, a tárolók sokszor kihasználatlanok, míg a parkolók mindig zsúfolásig megtelnek...
"Egy átlagos ember
egy nap alatt 1,6 kg szemetet
dob ki, ami azt mutatja, hogy
Magyarország egy év alatt közel
5 millió tonna szemetet
termel."