2012. február 08., szerda - Aranka napja van.

Perbeszédverseny nemzetközi szinten


Immár tizedik éve részt vesz egyetemünk a Willem C. Vis nemzetközi kereskedelmi jogi perbeszédversenyen. Az angol nyelvű verseny témája a nemzetközi gazdasági kapcsolatok és a kereskedelmi jog.




A versenyen ötödéves hallgatók mérik össze felkészültségüket, hiszen a szükséges ismereteket addigra sajátíthatják el. Az idén a világ minden tájáról 233 egyetem képviseltette magát, a Miskolci Egyetemről egy hatfős csapat indult a megmérettetésen: dr. Plajos Rita doktorandusz, Lubóczki Katalin, Hevesi Borbála, Pap Laura, Török Barbara és Zsebesi Nóra végzős hallgató.

A két fordulóból álló perbeszédverseny első részében egy 40-50 oldalas jogesetet kell feldolgozniuk a résztvevőknek és ennek kapcsán felperesi, illetve alperesi beadványokat készíteni. A szóbeli fordulóban az indulók tárgyalások keretein belül mérettettek meg háromfős választott bíróságok előtt. A középdöntőbe idén 64 csapat jutott be.
- Évek óta a középmezőnyben végzünk a versenyen, ami 233 egyetem részvétele mellett nagyon szép eredmény - mondta el lapunknak dr. Palásti Gábor, a miskolci csapat felkészítője. - Kiváló lehetőség ez a hallgatók számára a nemzetközi joggyakorlat megismerésére, olyan tudást sajátíthatnak el, amelyre az oktatás keretein belül sajnos nincsen lehetőség. Az induló diákok közül mindenki el tud helyezkedni nemzetközi ügyvédi irodánál, hiszen elsajátítják az idegen nyelvű joggyakorlatot és a piacon magas a kereslet az ilyen szintű szaktudásra.

A felkészülés keretein belül próbatárgyalásokat szokás tartani, idén a Miskolci Egyetem is rendezett egyet, amelyre a reykjavíki egyetemről, Izlandról, valamint Venezuelából, a caracasi Universitad Metropolitana egyetemről érkeztek hozzánk hallgatók.

- Kapva az alkalmon, hogy ilyen távoli országok joghallgatóit láthatjuk vendégül, egy diákkonferenciát is szerveztünk, amely nagy sikert aratott - folytatta dr. Palásti Gábor. Ezen főként a két országban működő jogászképzésről esett szó, miben tér el a mi oktatásunktól, hogyan élnek az egyetemen a hallgatók, milyenek a vizsgázási tapasztalatok, vizsgáztatási szokások.