"A legjobb kezdet a csokoládé", hangzik el a csoki témájában alapműnek számító Pom-Pom mesében, melynek főszereplője Gombóc Artúr. A testes madár tudhatott valamit, ugyanis a tejes édesség igen hasznos dolog. A trópusi fa gyümölcse, a kakaóbab az istenek eledele. Az aztékok a Tollas Kígyó isteni ajándékaként tekintettek rá, s megfőzve is itták, ugyanis a főzetnek serkentő hatása mellett bölcsesség- és életerő-növelő eredménye is van.

A csoki igen terjedelmes élettörténettel rendelkezik, de nézzük inkább a Cortés által Mexikóban felfedezett kakaó, és a belőle készült édesség sötét és tejes oldalát. A XVIII. században patikákban árulták a ma trikolorban pompázó finomságot, volt hashajtó és méregtelenítő csoki is.

Táplálkozási kutatások emellett kimutatták, hogy a csoki kis mértékben jót tesz a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, hiszen a kakaó és táblás vagy szelet formájú kivonata flavonoidot (antioxidáns tulajdonságú növényi hatóanyagot) tartalmaz, ami jó feldolgozás mellett megmarad. A logika azt diktálná, hogy akkor nagymértékben nagyon jót tesz, ám ez nincs így. Óvatosan kell bánni az igazi tejszeletekkel, mert testünk tömegére is hatással vannak, nem is kicsit. Az ízletes nugát szépíti a bőrt, meghosszabbítja az életet, a rosszkedv és a pánikbetegségek tüneteit is elűzi, endorfint termel az agyban, mely örömérzetet okoz.

Egy szó, mint száz: a csokinak ezer arca van, ám fogyasztása során vannak szabályok. Mindig jó minőségű terméket válasszunk, figyeljünk a kakaótartalomra, mert minél magasabb a kakaómutató, annál értékesebb a csoki. Csak desszertként fogyasszuk, és ami a legfőbb, mindig legyünk tudatában, hogy az istenek eledelét esszük. Tiszteljük hát, mert csoki csak egy van... legalábbis egyszerre.