Március 30-ig lehetett pályázni a Műszaki Földtudományi Kar, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, illetve a Bölcsészettudományi Kar dékáni, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet igazgatói vezetői megbízására. A leköszönő vezetők június 30-ig töltik be pozíciójukat, az újonnan választottak július 1-jén lépnek hivatalba.
A meghirdetett vezetői megbízásra bármely, az egyetemen teljes munkaidőben foglalkoztatott egyetemi tanár és docens pályázhat az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata szerint. A pályázatokat véleményező bizottság és a Kari Tanács értékeli, majd - több pályázat esetén - utóbbi rangsorolja. Ezt követően a Kari Tanács tagjai szavazás útján döntik el, hogy a pályázók közül kit választanak dékánnak, s javaslatukat a rektor elé terjesztik.
Abban az esetben, ha az adott vezetői megbízás betöltésére kiírt pályázat eredménytelen, azaz a benyújtott pályázat nem felel meg a felhívásban szereplő feltételeknek, egy pályázót sem támogatnak a testületek vagy nincs pályázó, a vonatkozó szabályozás szerint a rektor hatásköre a döntés. Az egyetem vezetője legfeljebb egy évre, az újabb pályázat elbírálásáig a vezetői feladatok ellátásával megbízhatja a korábbi vezetőt, de felkérhet egy, a megfelelő végzettséggel rendelkező más munkatársat is.
A kar új vezetőjének megbízólevelét június végén adja át az egyetem rektora. A megbízás legfeljebb négy évre szól, amelynek leteltével a dékán a hatályos rendelkezések szerint maximum egy alkalommal újraválasztható.
Akik pályáztak:
Műszaki Földtudományi Kar
Dr. Tihanyi László egyetemi tanár
Gépészmérnöki és Informatikai Kar
Dr. Illés Béla egyetemi tanár
Dr. Lukács János egyetemi tanár
Dr. Tisza Miklós egyetemi tanár
Bölcsészettudományi Kar
Dr. Illésné Dr. Kovács Mária egyetemi docens
Dr. Kotics József egyetemi docens
A Bartók Béla Zeneművészeti Intézet igazgatói megbízására nem érkezett pályázat.