Tizenötödik alkalommal rendezték meg az ország legnagyobb vidéki állásbörzéjét a Miskolci Egyetemen március 25-én. A legkeresettebbek idén is a gépgyártással, mérnöki munkával kapcsolatos területen végzettséget szerzők voltak.
Az egyetem előcsarnokában és Díszaulájában délelőtt 10 és délután 4 óra között több mint hatvan kiállító várta a rendezvényre kilátogató fiatalokat, több mint százhúsz konkrét munkalehetőséggel. De a börze elsődleges célja ebben az évben sem az volt, hogy a diplomás hallgatók munkaszerződéssel térjenek haza - bár akadt példa erre is -, ugyanilyen fontos a munkakeresők és a különböző cégek közötti kapcsolat kialakítása. A vállalatok szakemberei információkkal segítik a céltudatosan keresgélő diplomásokat, a beszélgetések során személyes kapcsolatokra tesznek szert a munkavállalók és a kiállító cégek is.
Az állásbörzére nem csupán a munkavállalókat várták, a diploma előtt álló diákoknak is kínáltak különböző külföldi tanulmányi és gyakorlati lehetőségeket. A külföldön megszerzett tapasztalatot hasznosítva pedig könnyebben találhatnak állást a jövő évi állásbörzén.
V. L. Fotó: Szalma Levente.