Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.

Vége az Efott-nak. Az utolsó nap fellépett a Belga, a 30Y, a Ladánybene27, a Tankcsapda és még sokan, sokan. Az utolsó nap a nagy durranások ideje volt. A Tankcsapda koncertjén tűzijátékos show volt, és olyan dalok, amik igazán megmozgatták közönséget. A naplementét a 30Y kísérte. S a két zenekar közt a színpadot a Belga uralta.



 

30Y, leánykérés, Belga, Még5lövés nincs többé
A három srác nem okozott csalódást. A mostanában (paródiaként) megszokott fehér viselettel léptek a közönség elé. Hoztak magukkal gitárimitációt, hogy legyen a kezükben valami, illetve rózsaszínű focikapukat, hogy legyen a színpadon valami, mert valaki egyszer azt mondta nekik, hogy nem töltik meg a színpadot. Legközelebbre bográcsot ígértek :). Fontos közlendőjük is akadt a fiúknak, többek között az, hogy Még5lövés innentől nem létezik, helyette a Még nevet viseli a Kavbojt előadó úriember.
Épp a Kavboj közben, mikor Még énekelt, Bauxit és Tokyo a háttérben fociztak a magukkal hozott strandlabdával.
A 30Y is felpörgette kora este a tömeget, itt is sokan voltak annak ellenére, hogy még a nap  csak lemenőben volt. A banda és a közönség együtt kibogozta a hangulatot.

A Belga koncert előtt egy szervező srác a barátnőjét szerette volna meglepni szülinapja alkalmából, s a nagyszínpadon, főműsor időben megkérte a lány kezét, aki – várhatóan – igent mondott.

Itt bármit kipróbálhatsz szabadon
Igazán mindent ki lehetett próbálni, meg lehetett tenni az idei Efott-on. Le lehetett ugrani nagyon magasról, fel lehetett mászni nagyon magasra, kilövethette bárki magát nagyon magasra.
Volt csokibirkózás, civil szervezetek előadásai, paintball, véradás, vetélkedők, nyeremények, kiarakodó vásárok, pihenés, pörgés, eső, napsütés, jó koncertek, jó társaság… ez az Efott 2008. Dunaújváros.

Kritika
Bár azt el kell mondjam, hogy voltak hibák a fesztiválon, kicsit kritikusabb vagyok az átlagnál, úgyhogy nem kezdem el mondani, mik voltak szerintem azok.  Az azért mégiscsak felháborít, megrökönyödtet, és elképedést ültet az arcomra, hogy a Café sátorba – ahová csak 18 év felettiek léphetnek be – beengedtek szerdán, csütörtökön, mivel volt „bárhova bemehetsz” szalagom, és pass-om, ám pénteken egy kedves hölgy a kapuban fényképes igazolványt kért. Megmutattam a sajtó igazolványom - gondoltam ez a legrövidebb módja, hogy lássa honnan jöttem, hogy nézek ki, és hány éves vagyok, de tévedtem. A kiscsaj meglátta a sajtóigazolványt, majd így szólt: „Fényképes igazolványt kérek”. Kérdem én, az nem fényképes igazolvány, amin rajta van egy fénykép az adott illetőről? Mindegy, elővettem a diákigazolványom és megmutattam. A butaság igencsak korlátozni tudja a józan gondolkodást, a leányzónál is ez a helyzet állt fent, mert megkért, hogy fordítsam meg az igazolványt, hogy lássa a születési dátumot. Én ekkor már kicsit ideges voltam – a láz mellé. Nem tudtam a belőlem kikivánkozó kérdést magamban tartani, hogy „Te látod, hogy ez a diák kék?” Mindegy volt, meg kellett mutatnom, mert a sajtóigazolvány arcképpel, intézménynévvel, titulussal az nem elég és az sem, hogy a diák színe kék, ami alapból felsőoktatást jelent, tehát minimum 18. életévet… Neki lehet, soha nem volt kék diákja. Bejutottam és tapasztaltam, hogy még mindig nem a szent grált védik ilyen nagyon. Csak egy sátort, ahol dumaszínház és jobbnál jobb koncertek voltak.

Igazából logikából volt a legnagyobb hiány. Árulkodó jeleket véltem azonban felfedezni bulizó fiatalokon, néhányuk pólóját ez a felirat díszítette: „EFOTT ’09 Győr SZIE”. Majd meglátjuk.