- Nálunk a családban mindenkinek jó hangja volt, és mindenki énekelt is. Emlékszem a kezdetre, mókás volt. Volt egy bakelitlemezünk, és volt egy gramofonunk ott a Felvidéken (a színésznő Tornaalja városában született Szlovákiában - a szerk.), és anyukám nagyon szerette hallgatni a nótákat. A Nem kell nékem a pogácsa címűt sokszor hallottam - és mivel ez egy mulatós nóta, arra táncoltam mindig. Itt kezdődött a pályafutásom, már akkor produkáltam magam. Az óvodában is észrevették, hogy "ennek a gyereknek van hangja", az alapiskolában pedig már a kórusokban is énekeltem.

- Civilként milyen zenéket hallgatsz?
- Mindent. Mindent, amiben megtalálok valami jót, valami izgalmasat. A könnyűzenétől a komolyzenéig, a rockon át mindent. A műfajnál fontosabb a mondanivaló.

- Konkrét kedvenc?
- Sting-rajongó vagyok, bár koncertjén még nem voltam. Egyszer volt egy ingyenes koncertje Budapesten, de megláttam a tömeget, és úgy döntöttem, hogy ezt most kihagynám. Viszont messziről láttam, és a rajongásom észrevehető volt...

- Ha duettet énekelhetnél valakivel, akkor Sting lenne a szerencsés?
- Igen. Vele, és mindenki mással énekelnék. De Stinggel nagyon szívesen!

- Nagy kaland lehetett stoppal érkezni Miskolcra Szlovákiából. Ma hogyan gondolsz vissza arra az időszakra?
- Ma is úgy gondolok vissza, hogy ez valóban egy nagy kaland volt. Nagyon jól szórakoztunk a barátnőmmel, akivel nekivágtunk az útnak. Egyedül nem szívesen indultam volna el, gondoltam, hogy izgalmas lesz, ha ketten megyünk. Illetve, hogy ha nem is jönnek össze a dolgok a színházban, akkor szétnézünk legalább a városban. Hallottuk, hogy Miskolcon van egy nagy piac, és gondoltuk a barátnőmmel, hogy veszünk valami szép ruhát a felvételire, mert egy farmerben és egy Dallas-feliratú pólóban érkeztem, még a hajam is tüsi volt akkoriban. Anyukám nem rajongott igazán az ötletért, mert mi lesz, ha a kislánya sikerrel jár és fölveszik, és egy másik városban fog élni...

- És sikerrel jártál...
- Igen, de érdekes, eredetileg fiúkat kerestek a tanodába, ám úgy gondoltam, hogy azért én is megpróbálom! Akkoriban azon is gondolkoztam, hogy főiskolára megyek, már el is küldtem a jelentkezési lapot, ám a színházban hamarabb volt a felvételi, és sikerült is, így a főiskola lekerült a napirendről.

- Így egyből egy színház világában tanultad meg a szakmát. Mi a legfontosabb "tanulság" számodra?
- Elsősorban a tiszteletet tanultam meg, az alázatot az idősebb kollégákkal szemben, hiszen sokat tanulhatok tőlük. Sok próbát néztünk végig, illetve mi, tanodában sok mindent kipróbálhattunk. A kulisszák mögött tevékenykedtünk, kellékeztünk, volt, aki a világítást próbálta ki, a súgás mesterségébe is belekóstoltunk. Ami a színházhoz tartozik, azt kipróbálhattuk, és így az ember más munkáját is látja és tiszteli.

- A magad munkájában mi volt eddig a legnehezebb - melyik dal?
- Minden dalban vannak pontok, amelyek nehezek, és a próbafolyamat elején minden darab nehéz. Inkább azt mondanám, hogy a legnehezebb produkció az Evita volt. Az Evitában voltak igen magas hangok, de a zenéje sem egyszerű.

- És melyik volt a legkedvesebb?
- A Muzsika hangja. Tényleg. Szerencsés vagyok, mert nagyon jó darabokat játszhattam, és mind más miatt volt jó és kedves, és más miatt volt nehéz is.

- Ha musicalt nézel a színpadon vagy a televízióban, mennyire tudod külső szemlélőként nézni? Mennyire tudod függetleníteni magadtól?
- Én rögtön arra gondolok, hogy én hogyan csinálnám, hogy én hogyan oldanám meg a feladatot, hogy milyen lenne, ha tényleg én énekelném. Viszont előfordul, hogy annyira elvarázsol a darab, hogy nem is figyelek másra. Ilyenkor már csak utána gondolok arra, hogy milyen lenne, ha benne lettem volna.

- Most is játszol prózai darabban. A prózát vagy a musicalt szereted jobban?
- Mind a két műfajt nagyon szeretem. Igaz, a musicalban jobban otthon érzem magam, ám a próza műfaja is nagyon fontos, segít kicsit mást csinálni, erősíti a musicaljátékom.

- Ebben a társulatban "nőttél fel", hosszú évek óta idetartozol. Mennyire fontos neked ez a fajta közösség, maga a társulat?
- Jó érzés tartozni valahová, és jó néha ebből kicsit kilépni. Nagyon fontos a társulathoz tartozás, ám igazából azon túl a darab a benne játszó színészekből mindig egy kis közösséget formál, s ezekben is otthon tudom érezni magam, legyen az a Miskolci Nemzeti Színház vagy egy vendégszereplés.
Fotó: MNSZ.