Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.

A közelmúltban nyitotta meg kapuit az Egyetemváros szomszédságában városunk harmadik Tesco Áruháza. A hipermarket mind a város, mind pedig az üzemeltető cég életében újat hozott, hiszen környezetbarát megoldásainak köszönhetően sokkal kevésbé szennyezi majd a környezetet, mint hagyományos társai.



 

Az új áruház a cementipari gépjavító helyén épült. A bontás és tereprendezés után 40 000 négyzetméteres területen épült meg a Tesco és üzletsora.

Szűcs Erika, a körzet parlamenti képviselője örömét fejezte ki a jó partneri viszony miatt, mely a város és a Tesco között kialakult. Ennek jegyében lett biztonságosabb a közeli kereszteződés, újult meg a két buszmegálló, és a környék parkosítását is együtt végzik majd a jövőben.

Az újonnan létesített Tesco és a Szentpéteri kapuban nemrég felújított társa is megújuló energiaforrásokat - napkollektorokat és földenergiát - használ, az áruházak így 15 százalékkal kevesebb széndioxidot bocsátanak ki, és 10 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak.

Hackl Mónika, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy a hipermarket közvetlenül 120 embernek ad munkát, és közel ugyanennyi embert foglalkoztatnak majd az üzletsoron nyílt boltok. Hozzátette, hogy mindkét áruházba várják diákok jelentkezését, ha esetleg munkával akarják kiegészíteni ösztöndíjukat. akosfive. Fotó: matyi.

A megnyitón 500 ezer forint értékű támogatást nyújtott át az áruház  a város Biztos Kezdet bölcsődei programjának. A Tesco elkötelezett híve a hátrányos helyzetűek támogatásának, így hasonló akciókra a közeljövőben is lehet majd számítani, mondta el Hackl Mónika.