Huszadik évébe lépett a közgazdászképzés egyetemünkön. E jeles dátumot is ünnepelve a kar nemzetközi konferenciát rendezett október közepén. Dr. Patkó Gyula rektor nyitóbeszédében kiemelte az egyetem húsz évvel ezelőtti vezetőségének támogatását, akik felismerték a növekvő igényt a jó gazdasági szakemberekre, és lehetőséget adtak a Gazdaságtudományi Intézet szárnybontogatásának az addig inkább műszaki „beállítottságú” egyetemen.
A beszédekben mások is méltatták az alapító „atyákat”: dr. Mészáros Tamás, a Corvinus Egyetem rektora például merőben új „posztokat” osztott ki a kar elindításában résztvevőknek. Dr. Besenyei Lajost, mint motort, dr. Susánszky Jánost, mint üzemanyagot és dr. Czabán Jánost, mint kulcsot említette, akik dr. Nagy Aladárral, dr. Szintay Istvánnal és Tóth Magdolnával karöltve hozták létre azt az intézetet, amelyből csakhamar önálló kar vált.
A Gazdaságtudományi Kar dékánja, dr. Kocziszky György leginkább a húsz évvel ezelőtt végbement számviteli, adózási változásokra helyezte a hangsúlyt felszólalásában, aminek eredménye a gazdasági szakemberek iránti igény ugrásszerű növekedése lett. Kiemelte a fejlődés fontosságát, amivel a jövőben is versenyképes marad a miskolci közgazdászképzés.
A plenáris ülésen először dr. Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke adott elő az Európai Unió funkcionális felépítéséről és Magyarország helyzetéről. Ezt követte dr. Török Ádám, az MTA rendes tagjának előadása A versenyképesség egyes szabályozási és piacműködési tényezői Magyarországon címmel, majd dr. Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem tanára a jóléti állam végéről, a fenntartható fejlődésről értekezett. Dr. Kocziszky György előadásában a pályákat és kényszerpályákat vette górcső alá a regionális folyamatokban.
A konferencia résztvevői végül szekciókra oszlottak. Ezeken olyan témákról esett szó, mint a közgazdaságtan elméleteinek fejlődése, eredményei vagy a hálózatosodás és a verseny. Emellett az érdeklődők megismerkedhettek a XXI. század gazdasági kihívásaival és a versenyképességgel, valamint a németül tudók részt vehettek a Magyarország az EU-ban elnevezésű szekció munkájában is.