Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.



 

Az első egyetemi nyomtatott sajtótermék, amit kezükbe vehettek az olvasók, a Mi Egyetemünk, a Rákosi Mátyás Nehéz- ipari Műszaki Egyetem Pártbizottságának, Rektorátusának, Dísz-bizottságának és Szakszervezeti Bizottságának lapja volt. 1953. február 17-én jelent meg először, majd utána kéthetente. Később, 1990 szeptemberétől, amikor az egyetemen már nem csak műszaki karok voltak, Miskolci Egyetem néven folytatta pályafutását, terjedelme hat oldalra nőtt, és drágább is lett. Aztán 1996-ban megszűnt.
Egyetemünk másik, nagy kort megélt lapja, a Húzótüske a humor jegyében készült 1954 és 1991 között.

Kari lapok indítására is történt több kísérlet - a közelmúltban a BTK hallgatói próbálkoztak Vivát Bölcsész néven -, de tartósnak csak az Állam- és Jogtudományi Kar lapja, a Vad Law bizonyult, mely a ,90-es évek eleje óta folyamatosan jelen van.