Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.

Úgy alakult, hogy a félév utolsó száma kicsit az újságírásról is szól, Kávézónkat is ennek jegyében készítettük. Egyetemünk Galériájában volt látható a HVG cím- lapjaiból készült kiállítás. Ezért úgy éreztük, kávénkat nem fogyaszthatjuk el mással, mint a HVG főszerkesztő-helyettesével, címlap- készítőjével, Horváth Zoltánnal.



 

- A HVG-s címlapok és portrébeszélgetések mára összeforrtak az ön nevével. Mióta foglalkozik újságírással?
- Diploma után, a hetvenes évek elején kezdődött. A sajtó és én tettünk egy valamivel több, mint egyéves kísérletet egymással, ám közbejött az akkori politika, ami miatt hét évig a szakma közelébe sem mehettem. Persze próbálkoztam, de minduntalan le- pattantam. Végül 1979-ben a HVG alapítása teremtett olyan felfordulást az akkori káderesek körében, hogy felújíthattuk kapcsolatunkat, és azóta nemigen állt közénk senki.

- Mindig is ezzel szeretett volna foglalkozni?
- Romantikus éveimben hol komikus, hol finnugor nyelvész szerettem volna lenni. Végül böl- csészként beláttam, hogy a két szakma szintézisével egyetlen abszurd irányban, az újságírás felé lehet kísérletezni. Itt lehet bohóckodni, és van tere az elmélyült kutakodásnak is.

- Végül a HVG teremtett erre lehetőséget. De hogy találta meg a pálya széléről az akkor induló lapot?

- 1979-ben egykori gimnáziumi osztály-, és a tanintézményben begyűjtött igazgatói megintések tekintetében vetélytársam, Vince Mátyás megbízást kapott egy új hetilap, a HVG (akkori, lánykori nevén Heti Világgazdaság) főszerkesztésére. Mivel bevezető kampányra volt szüksége, és mivel én éppen akkor a reklámszakmában dolgoztam, értelemszerűen engem keresett meg. Ettől kezdve már csak egyetlen pillanat és az éberségre szakosodott elvtársak nyári bágyadtsága kellett ahhoz, hogy a főszerkesztőt meggyőzzem, nagy hibát követne el, ha kihagyna a csapatából. Azóta ő már az MTI vezérigazgatója, én viszont hűséges hávégésként húzom az igát.

- Hogyan áll össze egy adott lapszám címlapja?
- Egy hétfői szerkesztőségi értekezlet dönt arról, mi legyen a csütörtökön megjelenő szám címlaptémája. Ezután leülök az adott cikk szerzőjével, és megpróbálom kiszedni belőle az üzenetét. A címlap alkalmazott műfaj: itt nem lehet egyénieskedni. Ha megvan a fő mondanivaló, összegyűlik a csapat: a két grafikus, Szoboszlay Péter és Nagy Béla, az ügyeletes fotós, csatlakozik a kijelölt gegmen-utód, a dumaszínházas Kőhalmi Zoli, no meg jómagam, és addig gyötörjük egymást, amíg kialakul a kép és a hang.

- A tárlatok léte és népszerűsége azt bizonyítja, hogy ezek a címlapok önmagukban is megállják a helyüket, és közkedveltek. Azért biztos kapnak kritikákat is...
- A konzervatívabb olvasók leginkább akkor szólamlottak fel, ha nekik szentnek számító képi elemeket, például a Szent Koronát, a jogart használtuk. Egy korábbi (szocialista) titkosszolgálati miniszter azért perelt, mert a képmását találtuk alkalmasnak annak elmondására, hogy államszolga létére nem hallotta meg a kérdéseinket, nem akart látni egy kialakult helyzetet, és még kevésbé volt hajlandó megszólalni róla. Az ügyben ellenünk indított pert megnyertük. A ma legnagyobb ellenzéki párt elnöke pedig egy ideje azért nem nyilatkozik a HVG-nek, mert róla és vezérkaráról - szerinte és környezete szerint - előnytelen csoportképet adtunk közre.

- Visszajelzések elsősorban az érintettektől érkeznek, vagy az olvasóktól is kapnak dicséretet, kritikát?
- Amióta posta, telefon és internet létezik, az olvasók és az érintettek is szívesen használják. Szerencsére a dicséret több, mint a kritika. A visszajelzésnek - a negatívnak is - örülök, mert bizony mi süketszobában dolgozunk, nincs direkt visszacsatolás. Márpedig a visszhang igen sokat segít a publikum ízlésének a kitapogatásában. A címlap ugyanis csomagolás, árut ad el. És ez a többség tetszése nélkül reménytelen lenne.

- Az újság arculatváltozásai milyen hatással voltak a címlapokra?
- Kezdetben vala a fekete nyomdafesték, meg a zöldes árnyalatú, rossz minőségű újságnyomó papír. Aztán lőn a narancs kísérőszín, majd a jobb minőségű papír és a színek összessége. Mindeközben változott a technika, így a hagyományos grafikai eszközök és a fotó mellé jöhettek a különféle festészeti és kollázstechnikák. Ma meg itt vannak a mindentudó grafikai programok, amelyek a fentiek mellett tudnak még sok egyebet - de főleg felgyorsítják a munkát. A feladat és a nagyjából 20x20 centis munkaterület azonban nem változott.

- Az ön távozása, nyugdíjba vonulása hatással lesz a lap címlapstruktúrájára?
- Harminc év szolgálat után azt mondtam, jöjjenek az utódok - ha léteznek, és egyáltalán van bennük ambíció folytatni a műfajt. Változás biztosan lesz: ha ketten csinálják ugyanazt, az sohasem lesz ugyanaz. Bízom azért benne, hogy ez a műfaj nem egyedül engem jelent. Nagy szegénységi bizonyítvány lenne, ha valaki azt mondaná, hogy szellemes, „üzenő”, plakátszerű címlapokat márpedig mostantól nem lehet csinálni. Érdemes körülnézni: a temetők tele vannak nélkülözhetetlen, pótolhatatlan és utánozhatatlan emberekkel.

- És már meg is találták az utódját.
- A bevált csapat - mint említettem - időközben kiegészült Kőhalmi Zolival, aki szerintem már most jobb nálam. Az eddig együtt megcsinált több tucat címlap jelentette neki a technikai iskolát. A szellemesség meg már születése óta ott van a fejében. Csak ki kell engednie határidőre.

- Mi fog inkább hiányozni, az újságírás vagy a címlapok?
- Ma még nem tudom. Egyelőre csak azt mondhatom, ha már most hiányozna bármelyik is, eszembe sem jutott volna, hogy új vizek felé hajózva megkíséreljem kivitelezni néhány rég bennem élő rögeszmémet. Szerintem ugyanis, a közkeletű szólás ellenére, olykor még az öreg kutya is képes megtanulni új kunsztokat. Én legalábbis ezt szeretném. De ezeket, annyi év heti közmegjelenés után, most már főként a saját mulattatásomra csinálgatnám.