2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Novembertől jön a Neptun.Net


Már régóta beszéltek róla azok, akiknek ismerősei más felsőoktatási intézményekben tanulnak - és most hamarosan bekövetkezik. A következő félévben egyetemünk is átáll a Neptun.Net rendszerre.




Az erről szóló szerződést a leg­utóbbi szenátusi ülésen tárgyalták, tudtuk meg Varga Lászlótól, a Számítóközpont igazgatóhelyettesétől. A hallgatók tehát az új félévet még biztosan a régi Neptunnal kezdik, bár ekkor a felhasználók egy része már javában tesztelni fogja a másik rendszert, és az adatok konvertálása is megkezdődik. Az ok, ami miatt az év közbeni átállás mellett döntöttek, az, hogy több helyen - többek között a Budapesti Műszaki Egyetemen is - káoszt okozott az év eleji váltás, mivel egyszerre túl sokan szembesültek az újdonsággal.

A tantárgyfelvételt és a regisztrációt követően előreláthatóan október közepén áll le a jelenlegi tanulmányi rendszer, és lesz egy kéthárom hetes időszak, amikor az adatok ugyan még a felhasználók rendelkezésére állnak, ám az egyetem ideiglenesen Neptun nélkül marad. Várhatóan november első napjaiban indul majd el a hallgatók és oktatók számára is a miskolci Neptun.Net.

Az új rendszer, melyet az SDA Stúdió Kft. fejlesztett, egy olyan komplex tanügyi rendszer, mely kiválóan alkalmas a sok karral rendelkező, sok tanszékű, több telephelyű intézmények adminisztrációjára, ezért döntött emellett intézményünk is. A rendszer a korábbi verzióhoz képest alapvető változáson ment keresztül. Megváltozott a mögöttes architektúra, a meglévő funkciókat az intézményi visszajelzések és igények alapján fej­lesztették tovább, és a program több új funkcióval is bővült. Ami a hallgatóknak is érdekes lehet: a jelenlegi Neptunban negyedóráig dolgozhatunk egy huzamban, utána a rendszer szétbontja a kapcsolatot. A Neptun.Net ezzel szemben csak akkor használja a helyi szervert, mikor új adatot kérünk le, vagy változtatunk valamit. Egyéb esetben a saját gépünkön dolgozunk, ezáltal a rendszer egy időben több felhasználót tud majd kiszolgálni, mint a jelenlegi.

A Számítóközpont munkatársai mindent elkövetnek, hogy az átállás zökkenőmentes legyen: érdemes lesz figyelemmel kísérni továbbra is a Neptun-üzeneteket, de lesznek oktatások is, amelyeken bár nem kötelező részt venni, de érdemes. A tapasztalat ugyanis az, hogy általában azok kerülnek kellemetlen helyzetbe, akik nem vették a fáradságot, hogy megismerjék azt a rendszert, amely koordinálja a tanulmányaikat, tette hozzá Varga László.