Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.

„Ezt az új fehér pulit kaptam karira, jó, mi?”- ezzel a mondattal nyi­tott Fábry Sándor 2007 decemberében tartott miskolci előadásán. A vele készített interjúban megis­merhettük a kéthetente csütörtö­könként megjelenő showman igazi arcát is. Mesélt a főiskolás éveiről, a munkájáról - sőt, még a magánszférájába is bepillantást engedett.



 

- Egyetemi újságról lévén szó, egyértelműnek tűnik az első kérdés: milyen volt Fábry Sándor mint főiskolás? Mert sokat hallhattunk a Leányfalun töltött évekről, azonban ezt az oldalát kevésbé ismerhetjük.
- Úgy gondolom, mi sokkal te­kintélytisztelőbbek voltunk. Tulaj­donképpen azt kell, hogy mondjam, fegyelmezettebb „felsőoskolai” hallgató voltam. Ez biztos, hogy a Ká­dár-rendszerből is adódott. De hát akkoriban az állampolgárokat is nagyobb fegyelemben tartották. A szabadságjogok csökkentettek voltak és egyáltalában: a taná­roknak nagyobb tisztelete volt. Egyébként én jó tanuló voltam, nem jártam az iskola mellé, abban az időben egyáltalán nem ittam. Semmi ilyenfajta devianciákról és rettenetes kocsmázási történetekről nem tudok beszámolni, de annak nagyon örülök, hogy kikerültem a pesti, belvárosi „vattafészekből”. Hogy a kedvenc példámat mondjam: mikor Pécsre lekerültem, és randevúztam egy lánnyal, azt mondta, hogy találkozzunk a Villany­rendőrnél, hiszen csak egy villanyrendőr volt a városban. És hát ezen én - mint pesti gyerek - természetesen gúnyosan röhögtem, emiatt engem nem is szerettek. Te­hát, hogy úgy mondjam, ez a négy pécsi év, a Budapest-vidék kérdés feldolgozásának bizonyult. Olyan kitűnő barátokat szereztem, mint Ferencffy Kovács Attila, akivel azután a filmgyárban dolgoztam együtt, Lengyel Zsolt barátom, aki a TV2-nél rendez vagy Molnár Tamás barátom, aki kitűnő mellkas-sebész lett. Sok jeles embert ismertem meg, köztük például Csete György építészt, aki akkor egy úgy­nevezett ifjúsági irodát veze­tett. Az is nagyon jó volt, hogy Pécsett mindenhová el lehe­tett jutni gyalog. Ahhoz, hogy Pesten elmenjek egy könyv­tárba, negyven percet kellett köz­lekedni, az borzalmas volt. Diák­ként sokat jártunk a Nádor kávéházba, moziba, a megyei könyvtárba, egy-két étterembe, színházba és termé­sze­tesen is­kolába. Ezek gya­korlatilag mind gyalog elérhe­tők voltak.

- Szintén az egye­temhez kapcso­lódó kérdés, vagyis a bölcsészkarhoz, hogy a tanári pálya egyáltalán nem vonzotta?
- Én nem voltam alkalmas erre. Most nem mesélném el, mert már rengetegszer megtettem. Nem egészen jóakaratomból kerültem a Pécsi Tanárképző Főiskolára. A lényeg, hogy engem a tantestület nagy valószínűséggel nem fogadott volna be. A gyerekek talán szerettek, hogyha arról a néhány próbatanításról be tudok számolni. Aztán tanítottam én később nyelvet is, de felnőtteknek. Szóval nem nagyon voltam alkalmas arra, és őszintén szólva nem is akartam egy tantestületbe beilleszkedni. Még egymég jó és toleráns tantestületbe sem. Ez nem az ő hibájuk, én voltam más.
- Szintén a múltból merítve, a családi album történetei mennyire hitelesek?
- Maga a kifejezés Hunyadi Sándortól származik. Az ő Családi album című könyvét nagyon ajánlom a figyelmükbe, majdnem olyan jó, mint Márainak az Egy polgár vallomásai, ha nem jobb. A családi albumból sok minden igaz, és a kiinduló pont minden esetben igaz, csak hát én ezeket erősen kiszínezem.

- Az elöl finom sáfrányos, hátul vo­nalkódos habselyem alsónemű...
- Hát... Nézőpont kérdése, volt rá példa. Az, hogy csak hetente volt gatyaváltás, az így volt. De hát ha bárki megkérdezi a nagyszüleit, ők sem fognak mást mondani.

- Kicsit aktuálisabb kérdés, a Csillag születik tehetségkutató műsor zsű­rizését miért vállalta el? Laikus számára ez kevésbé fér össze Fábry Sándor személyiségével.

- Az RTL klub szerette volna. Nekünk az RTL-lel nagyon jó a kap­csolatunk. Ha megnézzük a legutóbbi Showder nézettségét, akkor megint nagyon jó volt, 50 százalék feletti. Hiszen nem utolsósorban hat csillaggal csináltuk. Tehát ha én ez alól kibújok, akkor azt zokon vették volna. Amúgy pedig engem kértek fel először, másrészt úgy gondolom, hogy egy tehetségkutató műsor ebben a sok mai szemétben még mindig a legtisztességesebb vállalkozások közé tartozik. A harmadik ok, hogy feltételeket szab­hattam, például azt, hogy megnéztem az összes szereplőt, és úgy gondoltam, hogy nem kell a gatyámat letolnom. Aminek viszont na­gyon örülök, hogy gondoljanak bele, a négy döntős, ahogy ezt a műsorban is elmondtam, három kis népművész, ugye: néptánc, népmese és népdal. Amit az elején senki nem gondolt volna, és ami nagyon világosan jelzi azt, hogy nem csak ez a „main stream nylon kultúra” az, amire szükség van.

- Egy utolsó kérdés a kiscsillagokkal kapcsolatban. Sokan úgy gondolják, hogy Utasi Árpi az új Kern András...
- Nem, nem, nem, ez teljesen kiszámíthatatlan, tehát ha vissza­gondol az egykori gyerekszínészekre, sokukból nem lett színész, még tulajdonképpen Czinkóczi Zsuzsát is mondhatnám, aki ugye felnőttként játszott Mészáros Márta egy-két filmjében, de gondoljon például a Hahó Öcsi-s gyerekre. Ezek a gye­rekek még a kamaszkor előtt állnak, kiszámíthatatlan, hogy mi lesz belőlük. De nem ez a döntő, rá úgy kell tekinteni, mint egy kis adatközlőre, akit a közönség nagyon meg­szeretett. És hát azt hiszem, hogy a pénz nagyon jó helyre került. Jelen pillanatban abból, ami történt, messzemenő következtetéseket nem lehet le­vonni.