Minden zenész álma a nagy mű. Ez független a stílustól. Sok zeneszerző egy nagy műve által is bekerül a klasszikusok közé. Ebből kiindulva fogadhatjuk el, hogy a nagyok az ováció után talán kicsit lenyugodnak.
Jean Michelle Jare és Vangelis mellett a stílus kimagasló képviselője Mike Oldfield. Az ő nagy műve, úgy érzem, már elkészült. Tubular bells című munkájával meghódította a világot. Az évek során milliók élvezhették élőben is előadását, profizmusának bizonyítéka, hogy londoni koncertjén ezrek álltak a zuhogó esőben, és áhítattal hallgatták, nézték azt a csodát, amit Mike Oldfield jelenített meg.
Legújabb, 2007-ben megjelent Music of the spheres címmel jelzett gyűjteménye a megérdemelt pihenést szimbolizálja. A nyugalomra, meditációra inspiráló, igényes zenekari betétekkel bővített album lenyűgöző játék, tipikus háttérzene. Játék, hiszen a harmónia köntöse alól érezni, Mike Oldfield bármilyen hangszerhez nyúl, abból árad az öröm, a professzionizmus. Elsöprő, egyéni gitárjátéka erről a lemezről sem hiányzik. Háttérzene, mert nem igazán tartalmaz olyan elemeket, amikre évek múlva is emlékszik a hallgató. Lehetne ezt az inspirációt a tölcsér aljának is nevezni, ahol összegyűlik a sok íz, a sok szín, de gondolom, egy ilyen művész zsigerből kreál hasonlót.
Mike Oldfield évekkel ezelőtt megalkotta a nagy zenéjét, ezt élvezhetjük. Új albuma a lecsengés zenéje, és mégis minőségi alkotás. Tökéletesen alkalmas arra, hogy lenyugtasson, elgondolkodtasson és fékezze azt az iramot, amit ránk kényszerít a mai élet.