A jövőben részt vesznek egymás doktori képzésében, és cserediákprogramokat is szerveznek - többek között ezt tartalmazza a Krakkói Műszaki Egyetem és a Miskolci Egyetem között létrejött megállapodás.
Az együttműködést negyed évszázados jó viszony előzte meg, hiszen a ME már több mint 25 éve áll szakmai kapcsolatban a lengyel Tadeusz Kosciuszko Egyetemmel.
A Krakkói Műszaki Egyetemről Professor Józef Gawlik, rektor és Prof. Dr. Krzysztof Bieda rektorhelyettes február 20-án és 21-én tett látogatást egyetemünkön. Az együttműködési szerződés ünnepélyes aláírásán a vendégeken kívül Prof. Dr. Patkó Gyula rektor, dr. Dobróka Mihály tudományos és nemzetközi rektorhelyettes, valamint dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes volt jelen. A szerződés aláírásával a két egyetem vezetői megegyeztek, hogy a jövőben közös akciókat folytatnak az európai oktatási térségben, részt vesznek egymás doktori képzésében, és cserediákprogramok keretében hallgatókat küldenek egymás intézményéhez diplomatervezésre, tudományos diákköri feladatokra és doktori tanulmányokra.
Ezután dr. Mádai Ferenc, a Műszaki Földtudományi Kar dékánhelyettese, dr. Döbröczöni Ádám, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja és Tóth Levente, a Műszaki Anyagtudományi Kar docense tartott rövid prezentációt, bemutatva saját területük jellegzetességeit. Az előadások élénk érdeklődést váltottak ki a vendégekből, akik a környezetvédelemmel, az anyagtudománnyal, az öntészettel, a mechatronikával és az informatikával kapcsolatban fejtették ki véleményüket. A megegyezést követően a vendégek meglátogatták a Robert Bosch Mechatronikai Tanszéket is.