2012. május 18. péntek - Erik napja van
aktuáliscampusnagyítójó tudnikávézótükrömkitekintőcool-turmixfeelinggalériavivát vitálprogramsport

Legyünk egészségügyi tudásközpont!


Mint arról előző számunkban beszámoltunk, új dékán állt április első napjaiban az Egészségügyi Főiskolai Kar élére. Prof. Dr. Barkai László egyetemi tanárt, a megyei kórház főorvosát a kinevezése alkalmából kértük beszélgetésre.




- Miért történt váltás a kar élén?
- Dr. Peja Márta dékánasszony április 11-én betöltötte 65. életévét, az egyetem szabályzata pedig úgy szól, hogy ezt az életkort túllépve nem tölthet be senki egyetemünkön vezető posztot. A dékáni pályázatot március elején már kiírták a közlönyben. Csak én nyújtottam be pályázatot, és a kari tanács el is fogadta azt, ezt követően neveztek ki. Vélhetően azért is esett rám a választás, mert mind a Debreceni Egyetem egészségügyi centrumában, mind pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban fontos pozíciókat töltök be, a karunk pedig eddig is jó kapcsolatot ápolt ezen intézményekkel.

- Tervez-e változtatásokat a kar életében?
- Az előző dékánnal pályakezdő orvos koromtól együtt dolgozunk, közös tudományos munkásságunk is volt. Ez itt egy fiatal kar, de jó alapok rakódtak le, így ezeken gyökeresen változtatni nem kell. BSc-képzéseink vonzóak, elég csak a védőnő-, a gyógytornász- vagy a diagnosztikai képalkotó képzésre gondolni, ezek mind-mind országosan elismertek. ősztől egészségturizmus szervezőket is képzünk, az eddigi adatok alapján úgy tűnik, sokan jelentkeztek. A jövőben szélesíteni szeretnénk a palettát, többek közt szülésznőképzéssel, de fontos a lakóhelyi rehabilitáció is.

- Mesterképzések indítását is tervezi?
- Ezen a téren már az előző vezetés is komoly lépéseket tett, tárgyalások folytak egyetemünk több karával határképzésekről, például biotechnológia, egészségügyi-mérnöki képzés, és elképzelésem a klinikai kutatási munkatársképzés. A közeljövő legfontosabb változása lesz reményeim szerint, hogy hasonlóan a többi egészségügyi karhoz az országban, a mi nevünk is változik; elhagynánk a főiskolai jelzőt, hiszen a bolognai folyamatban ez értelmét vesztette Távolabbi jövő a doktori iskola indítása. A célunk, hogy karunk a régió egészségügyi tudásközpontja legyen.

- Ön mögött igen gazdag szakmai út áll...
- Gyermekorvos, gyermek- és felnőtt diabetológus, valamint tüdőgyógyász vagyok. Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet, azóta itt dolgozom. Elég széleskörű nemzetközi tudományos munkásságot folytattam, viszonylag fiatalon kandidátus lettem, majd habilitáltam, később nagydoktor lettem. A rendszerváltást követően hosszabb ideig ösztöndíjjal a Sydney Egyetemen dolgoztam egy nemzetközi kutatási projektben.

- Jelenleg a megyei kórházban osztályvezető, a Debreceni Egyetemen intézetvezető egyetemi tanár, itt a Miskolci Egyetemen pedig tanszékvezető egyetemi tanár és dékán. Hogyan egyeztethető össze mindez?
- Nem könnyű, de hála kiváló munkatársaimnak, gond nélkül megy. Mind a kórházi, mind pedig a két egyetem kutatói, orvosai között van átjárás, ismerjük egymást, azt hiszem, ennek a munkának ez a fajta konzultálás elengedhetetlen része is. Mi mindannyian közös célért küzdünk: bővülni, fejlődni szeretnénk, legfőképpen pedig gyógyítani!