Ma a vásárló egy „táblában” kapja a tíz darab vonaljegyet, perforáció mentén elválasztva, mégsem összetűzve, mint régen, és mint Pesten most is. (Spórolás: tűzőgép, kapocs.) Azóta csak „elsőajtóznak” a sofőrök, és nem találkozom már a Hobo-kinézetű ellenőrrel az Egyetemvárosban, rá sincs tovább szükség. (Spórolás: sok-sok munkabér.) Nem férnek bele a keretbe a revizorok, a sofőr elvégzi az ő munkájukat is, legyen délelőtt 11 vagy nulla óra ötven.

Biztos forrásból tudom, hogy anyagilag megérte kurtítani, azonban vannak más szempontok is. A péntek délutáni villamosokon lincshangulat alakul ki, az utasok dühösen szólogatnak be a vezetőnek, mert a legforgalmasabb megállókban is perceket vesztegel a jármű az egyajtós felszállási lehetőség miatt. Ahogy mondani szokták: amit nyert a réven a vállalat, azt elvesztette a vámon, az MVK betűsor olyan negatív érzelmeket hív elő a miskolciakból, mint a BKV a pestiekből. Az már lényegtelen, hogy az okok egészen mások. Viszont mindkét cég önkormányzati tulajdonú, ezért (is) a nagy reformhangulat, megszorítások.

Az is kiment a tisztelt döntéshozók fejéből, hogy nem lehet minden egyes szolgáltatást nyereségessé tenni. Az egészségügy és a tömegközlekedés legalábbis biztosan ilyen, csak az állam annyira tőkeerős, hogy akkor is menedzselheti, ha veszteséges. Ugyanis, miután privatizálják, a magántulaj elkezd visszavágni a kiadásokból, nagyon nagyra nő a veszélyfaktor. (Például Angliában, miután eladták az ottani MÁV-ot, balesetek történtek, mivel az új vezetés a kiadáscsökkentés jegyében nem költött a váltókra, sínekre stb. Egy év múlva az lett, hogy állambácsi visszavásárolta, azóta ismét mínuszban van, de legalább nem siklanak ki a vonatok.)
Sub Bass Monster-től kölcsönvéve, „csak a forró, ropogós pénz” irányít mindent, buszt, villamost és a kénytelen-kelletlen, morogva belenyugvó utast is.