Ha egy társaságban szóba kerül Boros Lajos, rövid időn belül kiderül: elsősorban a Bumeráng című reggeli műsorral és Lali királlyal kapcsolják össze a nevét. De ki is ő valójában? A válasz reményében ültem vonatra, és az adás után feltettem kérdéseimet a Bumeráng fenegyerekének.
- 1972-ben megnyerted a Ki mit tud? című tehetségkutató versenyt. Mi volt az ok, ami miatt jelentkeztél?
- Azért jelentkeztem, mert feldúlt lelkiállapotban voltam. Három hónapig katona voltam, amit nagyon rosszul viseltem, és amikor 1971 végén leszereltem, szerettem volna valamihez kezdeni. Akkor már három-négy éve gitároztam, én írtam és énekeltem a dalaimat. Egy nap elmentem a Rátkay klub előtt, és láttam a kiírást: Ki mit tud? elődöntő. Bementem, és bár a nevezési határidő már lejárt, engedtek játszani. Tovább is jutottam.
- A Ki mit tud? után bejártad az országot. Eljutottál Miskolcra is?
- Természetesen. Rengeteget játszottam az egyetemi klubban, mindig nagyon jó volt a hangulat. Egyébként a Miskolci Egyetemen, a jogi karon végzett a legidősebb fiam, Boros Dániel. Ő most már gyakorló ügyvéd.
- De nem az egyetemi klubos időkben lett az a célod, hogy sztár legyél, hanem jóval hamarabb. Hogy is volt ez?
- Kilencéves koromban elkezdtem gondolkozni, hogy mi is az értelme az életnek, és arra jutottam, hogy nem más, mint nyomot hagyni. Meg is próbáltam ezt úgy, hogy fába véstem üzenetet, de később rájöttem, hogy másokban kell nyomot hagyni, mert az emberek emlékezete minden másnál tovább tart. Ekkor döntöttem el, hogy híres leszek. És ez valahogy összejött huszonöt éves koromra, épp amikorra terveztem.
- De voltál bádogos, műszerellenőr, és dolgoztál a Hungarotonnál is.
- Mivel először nem vettek fel főiskolára, volt egy szabad évem. Ez alatt bádogos voltam. Miután a Kandó főiskolát elvégeztem - ahol megismertem a feleségemet -, a telefongyárban lettem műszerellenőr. Jóval később, már a Ki mit tud? után kerültem a Hungarotonhoz főszerkesztőnek.
- Hogyan kezdtél rádiózni?
- Mikor az addig németül beszélő Danubius rádió magyar nyelvű lett, műsorvezetőt kerestek. A Z’Zi Labor tangóharmonikása megkért, hogy kísérjem el. De végül megijedt, és nem ment be, mi viszont Fiala Jánossal, akivel a stúdió kapujában futottunk össze, jelentkeztünk. Készítettünk egy próbaadást, ami olyan jól sikerült, hogy szerződtettek, és dolgozni kezdtünk. Azt gondoltam, hogy ez csak átmeneti elfoglaltság lesz, de később úgy hozta a sors, hogy épp ez a munka lett állandó, és a Hungarotonból kellett távoznom.
- Az első igazi nagy siker a Cappuccino lett. Hogy kerültetek össze Bochkor Gáborral?
- Együtt találtuk ki a műsort, és a műsor címét is, de az alapötlet, hogy egy reggeli műsort kell készíteni, a Bochkoréké volt. Kezdetben egyik héten én voltam Kádek Henivel, másikon Bochkor, eleinte Vass Mayával, később Liptai Klaudiával. Egyszer azonban nem jött be Bochihoz Klaudia, és én ugrottam be. Annyira jól éreztük magunkat, és a hallgatók is úgy élvezték az adást, hogy azután minden pénteken közösen vezettük a műsort. Később a Cappuccino Bumeráng lett, de a műsor szerkezete ugyanaz maradt, bár sok új elemet is kitaláltunk. Korábban volt a Hónap sztárja című rovat. Aki ide bekerült, azt abban a hónapban felhívtuk bizonyos időközönként. Egyszer jelentkezett egy Tupi Emília nevű hölgy, hogy szenved a nevétől. Erre mi a lakóhelye környékén mindenhol táblákat helyeztünk el, hogy itt lakik, itt vásárol Tupi Emília. Még tüntetést is szerveztünk mellette. Később jött Brian, majd Márta néni, és a hallgatók annyira kedvelték őket, hogy ők megmaradtak. De nagyon sok őrületes dolgot műveltünk.
- Szóval a humor fontos szerepet játszott az életedben.
- Az élet elviselésének egyetlen lehetséges módja. Részben a humor tart fiatalon szellemileg, részben Bochkor, aki tizenhét évvel fiatalabb, mint én. Folyamatosan provokál, így nekem állandóan ugrásra készen kell állnom, védekeznem kell. Szokták mondani, hogy az a nyúl, amit egy oroszlán kerget, állandóan készenlétben kell, hogy legyen.
- Ti hárman - Bochkorral és Vogával - barátok is vagytok?
- Bochkorral minket a munka köt össze. Ha harcolni kell a Bumeráng érdekében, akkor egymásnak vetjük a hátunkat, és harcolunk. De a személyiségünk, érdeklődési körünk alapvetően más, ha nem lenne rádió, akkor valószínűleg nem járnánk egymás társaságába. Viszont épp ez tartja frissen, többek között ez teszi érdekessé a műsort. Voga Jánossal viszont legendás a barátságunk. Sokat ökörködtünk együtt éjszakai műsorokban, a beszélgetésektől az átverős telefonos hívásokig mindent csináltunk, amin nevetni lehet.
- Fut egy másik műsorod is, a Lali király.
- A műsor elődje a Bosszú Részvénytársaság volt, amiben együtt ökörködtünk Burger Andrással, Voga Jánossal, és egy ügyvédnővel. Ebből alakult ki a Lali király audienciája, amiben teljes szabadsággal kiélhetem kreatív örültségeimet, anélkül, hogy bárkivel egyeztetnem kellene. Pár év szünet után a Sláger újraindította ezt a műsort, és bár a legrosszabb sávban vagyunk, mégis verünk mindenkit!
- Hogy tervezed, meddig rádiózol?
- Amíg ki nem öregszem, márpedig még egyáltalán nem érzem, hogy közeledne ez az idő. Annyi ötletem van még, amit meg akarok valósítani! Szeretnék elindítani egy rádiós iskolát. A közösségi rádiózásé a jövő, amiben nagy szerepe van az interaktivitásnak. Amerikában teljesen szétnyűtt öregemberek rádióznak úgy, hogy ülnek egy lepusztult szélmalomban, és a saját lakókörnyezetüknek nyomják a show-t, és ismerik szinte az összes hallgatójukat. Ők a példaképeim, és ez a jövője a rádiózásnak.