
Magyarország legújabb ásványa, a kochsándorit véglegesen beírta nevét a szakirodalomba azzal, hogy nyáron megjelent róla egy tanulmány egy nemzetközileg elismert szakmai folyóiratban (The Canadian Mineralogist). Korábban már beszámoltunk arról a folyamatról, mely során Kövecses-Varga Lajos, a siófoki „Kárpát-medence ásványai” Múzeum és Kiállítóhely vezetője megtalálta az új ásványt, majd Sajó István, az MTA Kémiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa, illetve dr. Szakáll Sándor egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Ásvány- és Kőzettani Tanszékének vezetője leírták a tulajdonságait. Végül pedig a Nemzetközi Ásványtani Szövetség Új Ásványok és Ásványnevek Bizottsága is elfogadta új ásványként.
Rábai Zsolt, a NATO első magyar nemzetiségű alkalmazottja tartott előadást egyetemünkön október 9-én Az átalakuló NATO: a szövetség új feladatai a terrorizmustól a gazdasági biztonságig címmel. Az MKT-MISZ által szervezett rendezvényen kiderült: ma már a szervezet legfőbb feladata a krízismenedzsment és a biztonság kiterjesztése. A jelenleg is zajló funkcionális változásoknak az első mozgatórugója a hidegháború vége volt, ami után sokakban felmerült a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán a szervezetre. A választ a délszláv válság adta, amikor hazánk is csatlakozott a szövetséghez. A teljes cikk a MERtneten olvasható.
Információs napot szervezett egyetemünkön a TEMPUS Közalapítvány támogatásával 2004-ben létrehozott Észak-magyarországi Regionális Kontaktpont október 10-én. A rendezvény célja az Európai Unió pályázati és mobilitási lehetőségeinek megismertetése volt, illetve a különböző projektek résztvevői megosztották egymással tapasztalataikat a pályázatokkal kapcsolatban. Részletek a MERtneten.
Három alkalomból álló munkaerőpiaci tréninget szervezett a Közgazdász Karrier Iroda. Két, egyetemünkön végzett hallgató tartja a kurzusokat: Báthory Németh Andrea (oktatás-tréning-coaching) a ZIAM Kft. Budapesttől és Komócsin Laura. Az első turnus már elkezdődött, de a másodikra még lehet jelentkezni Lukács Editnél, az Üzleti Vállalkozási Tanszéken, illetve érdeklődéstől függően indíthatnak további alkalmakat.
Nagy sikerű nyílt napot tartott egyetemünkön a Budapesti Értéktőzsde október 16-17-én. Az első napon Tóth Zoltán gazdasági elemző tartott előadást a tőzsdézés fortélyairól Egyszerűen és közérthetően a tőzsdéről címmel, míg a második napon egy vitafórumon vehettek részt a hallgatók, ahol közvetlenül a bankok és brókercégek képviselőitől kérdezhettek. Ezzel egyidőben expószerű kiállítás volt az A4-es épület aulájában.
Hőszivattyús földhőhasznosító rendszer működtetéséről írt alá együttműködési megállapodást a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és egyetemünk Műszaki Földtudományi Kara október utolsó napjaiban. A gimnázium ennek értelmében gyakorlati képzőhelyet alakít ki, a műszereket és a szaktanári vezetést pedig az egyetem biztosítja. A Megújuló energiák című tantárgyat hallgató egyetemisták méréseket végezhetnek majd, és megismerkedhetnek az alkalmazott rendszerekkel a gyakorlatban is. Ezen kívül a gimnázium tanulói testközelből fedezhetik fel a megújuló energiaforrások hasznosításának előnyeit. A megállapodást dr. Bőhm József dékán (képünkön balra) és Forrai Tamás igazgató írta alá.