Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen az Állásbörzét, melynek célja, hogy lehetőséget biztosítson a leendő munkavállalók és a cégek, vállalatok közvetlen kapcsolatteremtésére.
A Miskolci Egyetem Diák Irodája és a Miskolci Egyetemi Szolgáltató Közhasznú Társaság (MEHASZ Kht.) által szervezett egynapos rendezvényt az idén április 2-án tartják, és az egyetem előcsarnoka, díszaulája és régi aulája ad neki otthont.
Kísérőrendezvényéről, az Állásbörze Felkészítő Napokról már egy korábbi számunkban beszámoltunk és a programjait folyamatosan közzé is tesszük - hiszen ez alapozza meg az első közvetlen kapcsolatteremtést a hallgatók, illetve a kiállító cégek között: itt szerezhetünk olyan ismereteket, amelyeket jól hasznosíthatunk az önéletrajz elkészítésénél, az interjúra vagy a felvételi teszt kitöltésére való felkészülésnél.
Az Állásbörzén a vállalatok nemcsak bemutatkoznak, de az érdeklődők azt is megtudhatják, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenniük ahhoz, hogy ott dolgozhassanak. Megismerhetik a cégek állásajánlatait, betekintést nyerhetnek a szakemberek munkájába, valamint képet kaphatnak a diplomások és friss diplomások iránti keresletről.

Az érdeklődők ne számítsanak arra, hogy aláírt munkaszerződéssel távoznak a rendezvényről! Általában a standoknál hagyott önéletrajzok alapján kerülnek a hallgatók az adott cég adatbázisába, onnan választják ki a majdani interjúalanyokat. Ezért az érdeklődők feltétlenül hozzanak magukkal önéletrajzot, amit a felkeresendő standoknál hagyhatnak! Természetesen a standoknál folytatott beszélgetés során tett jó benyomás növelheti az állás megszerzésének esélyét.
A kiállító cégek között előreláthatóan ott lesz az Auchan Magyarország Kft., az Audi Motor Hungaria Kft., a BorsodChem Zrt., a Bosch, a Dégáz-Égáz Zrt., az Electrolux Lehel Kft., a Holcim Hungária Zrt., a Magyar Honvédség, a MOL-csoport, a Morgan Stanley, a Nestlé Hungária Kft., a Nokia Siemens Networks Kft., a Samsung Electronics Magyar Zrt., a Tigáz Zrt., hogy csak néhányat említsünk, de ezeken kívül még sok más vállalat, továbbá több, külföldi munkát vagy ösztöndíjat kínáló szervezet is képviselteti majd magát a rendezvényen.
A tavalyi felmérések alapján a kiállítók nagy többségben multinacionális vállalatok voltak, és legtöbbjük nem először vett rész az egyetem állásbörzéjén. Az is kiderült, hogy a cégek a Miskolci Egyetemről 1-50 főt alkalmaznának, és a cégek 70%-ánál már foglalkoztatnak olyan szakembert, aki itt végzett. Szinte kivétel nélkül feltétel az idegen nyelvek, elsősorban az angol középszintű ismerete. Nagyon fontosnak tartják még a munkakínálók a megbízhatóságot, a kreativitást, a terhelhetőséget, a pontosságot, a gyakorlatot, a jó kommunikációs készséget, valamint a vállalat iránti elkötelezettséget. A hallgatóktól pedig megtudhattuk, hogy nagy részük inkább Budapesten vagy Nyugat-Magyarországon szeretne elhelyezkedni. A rendezvényre ellátogató hallgatók 48%-a az adott évben végzett, míg 52%-uk nem végzős volt.
Figyelembe véve a tényt, hogy már harmadévtől készülnünk kellene az iskola utáni elhelyezkedésre, az alsóbb éveseknek is kifejezetten ajánljuk, hogy vegyenek részt az Állásbörze Felkészítő Napokon és látogassanak ki a börzére. Nem elég végzősként megjelenni egy-egy ilyen eseményen, már most gondolnunk kell a jövőnkre, megismerni a cégek által támasztott követelményeket. A cégek szakmai gyakorlati, diplomamunka írási lehetőséget is kínálnak, és továbbképzésekkel kapcsolatos információkat is szerezhetünk.
Végezetül arra hívnám fel a börzére ellátogatók figyelmét (ismételten), hogy hozzanak magukkal önéletrajzot, amit a standoknál hagyhatnak, valamint előzetesen tájékozódjanak és „készüljenek fel” a felkeresendő cégről. Ehhez nyújt segítséget a www.uni-miskolc.hu/allasborze oldal.