Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.

A mai kor embere már demokratikus rend keretei között él. Távolinak érez minden olyat, ami a diktatúrákkal függ össze. Nem is biztos, hogy el tudná vagy akarná képzelni az életét ilyen körülmények között. De ha valaki mégis eljátszana e gondolatokkal, annak segítséget nyújthat George Orwell: 1984 című regénye.

Iparvágány 1 - Vasgyár és Kolónia címmel látható kiállítás a Miskolci Galériában. A tárlaton látható fotókat Bócsi Krisztián és Kocsis Zoltán, a Miskolci Egyetem volt hallgatói, valamint Mathilde Mestrallet készítette.

Idén ősszel kezdte második évadát a Beugró című szórakoztató műsor. A produkció eddigi rövid élete nem volt viszontagságoktól mentes.

A jó és rossz harca szinte mindennapos téma az irodalomban. Azt azonban írója válogatja, hogy hol vívja meg harcát a két fél. John Grisham könyveiben ez a terep a tárgyalóterem és környéke. Nincs ez másképp Az ítélet eladó című regényében sem.

Az új városi uszoda építése a nyár folyamán kezdődött el az egyetem régi salakos futballpályái mellett. Az alapkő földbe helyezése óta a Hajdúép Kft. már elkezdte az alapvető földmunkákat. Jelenleg az alap kiásásánál tart a kivitelező.

Tartalom átvétel