Sorry, flash is not available.

Sorry, flash is not available.

Dr. Kovács Sándor a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet (BBZI) egyetemi tanára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője, és különleges buszmodell-gyűjtemény tulajdonosa.

Odakint csípős, hideg szél fúj. A Szelek szárnyán pedig Észak-Magyarországra érkezett a Dalriada, a Nightquest (Nightwish tribute) és a Tűzmadár társaságában. A múltról, a jelenről és a jövőről az epikus folk-metál banda két énekesét, Ficzek And­rást és Binder Laurát kérdeztük.

Hat projekt közös felállításán és megvalósításán dolgozik az Electrolux Lehel Kft. és a Miskolci Egyetem. Ezek célja, hogy a cég minél több potenciális munkavállalót nyerjen meg magának az itt végző hallgatók közül és növelje kutatási-fejlesztési kapacitásait, míg az egyetemen az oktatási és kutatási tevékenységek hatékonyságának növelését célozzák meg.

Nyílt napot rendez a Miskolci Egyetem december 5-én és 6-án, pénteken és szombaton, melynek különlegessége az újfajta, diák- és szülőközpontúbb koncepcióban rejlik. A most debütáló szervezési tervezetről dr. Szűcs István tanulmányi rektorhelyettestől kaptunk bővebb felvilágosítást.

Új kioszkot helyeztek el a Galériánál, melyről a hallgatók elérhetik a Neptun-rendszert. Maga a gép azonban nem új, az előző félévben még a főépületben, a Foucault-inga helyén álló számítógépet helyezték át az Egyetemi Számítóközpont munkatársai. Mivel ott már nem fért el, és azt sem akarták, hogy a „padláson porosodjon”, ezért döntöttek az áttelepítés mellett. Így a kioszk továbbra is a hallgatókat szolgálja.

„Sok év múltán a tűz mellett regét, mondát énekelnek,/őszfejű öreg is lesz ott, s régmúltra fordítják a szót./ Idézik múlt dicsőinek, apáiknak, őseiknek nevét, népnek eredetét, hálával említik majd nevét”. Talán e sorok azok, melyek a legjobban lefedik számomra a soproni Dalriada zenekar dalainak lényegét és célját. Talán épp ezek a mondatok ihlettek arra, hogy a hat fiatal tíz éves munkájáról, és négy megjelent albumáról e sorokat megírjam.

Mint minden évben, az idén is kitárja kapuit a középiskolások előtt a Miskolci Egyetem. A december 5-6-i nyílt napon az érdeklődők megismerhetik intézményünk karait, értékeit, hagyományait.

Tartalom átvétel